Néhány dologhoz idő kell... Egy kapcsolat vége...

Néhány dologhoz, idő kell… Egy kapcsolat vége…

Publikálva Kategóriák: Coaching

Néhány dologhoz, idő kell... Egy kapcsolat vége...

Néhány dologhoz idő kell... Egy kapcsolat vége is ilyen... Vannak az ember életében olyan helyzetek, események, melyekből nem tudunk, nem lehet átlépni könnyedén a holnapba, hátra se nézve. Amikor egy kapcsolatunknak vége szakad, legyen ez baráti, vagy szerelmi, vagy bármilyen más kapcsolat, a hiányérzet a gyászhoz hasonló érzelmeket produkál. 

Első és legfontosabb, hogy senkivel ne hagyjunk nyitva megbeszéletlen, megmagyarázatlan kapukat. A konfliktus megbeszélése az adott személlyel mindig fontos alapköve a továbblépésnek. Tehát adjuk ki magunkból, amit érzünk, és gondolunk, mondjuk el a másik félnek, és engedjük el. Mindig lényeges, hogy az, hogy valakivel külön utakat járunk már, nem a mi hibánk! Mi úgy vagyunk jók, ahogy vagyunk. Mindig mindenből tanulunk, és minden kapcsolatunk egy lecke, melyben új arcainkat ismerhetjük meg. Hetek, vagy évek múlva hálásak leszünk mindazért, amit ebből a kapcsolatból merítettünk. De "Néhány dologhoz idő kell..." így meg kell adni önmagunkat az időt, és az esélyt a teljes lezárásra.

A második fázisa, hogy éljük meg ezt az érzést a legmélyebb fájdalmával együtt. Ha valami rossz, ismerjük el, hogy rossz. Sírjunk, beszéljünk róla, vagy zárkózzunk be több tábla csokival, ne kelljünk fel egy egész napon át az ágyból... változó, hogy ki miként tudja megélni ezeket a pillanatokat, de hagyjuk magunkat elmerülni a szomorúság tengerében. Személyiség függő, hogy ez a mély szomorúság kinél mennyi ideig tart, de ha hosszan elhúzódik az már nem jó. Egy-két hét után tehát, ha már kidolgoztuk magunkból a szívet facsaró fájdalmat, és észre vesszük, hogy süt a nap, kezdjük el elengedni az adott személyt. Tulajdonképpen ennek a fázisnak a végén mondhatjuk igazán, hogy elérkezett részünkről is, a kapcsolat vége.

Ennek harmadik lépcsőfoka, hogy a hozzá fűződő dolgokat, tárgyakat egy időre zárjuk dobozokba, elméleti és gyakorlati szempontból is. Fontos, hogy ne dobjuk ki semmit, emlékeket, és a másikhoz fűződő tárgyakat sem, csak tegyük el egy időre, hogy ne szembesüljünk vele a teljes lezárásig. Pár év múlva, mikor már rég túl leszünk az egészen, még mindig kidobhatunk mindent, ha úgy gondoljuk, de a múltunk is mi vagyunk, így lehet, hogy 90 évesen jó lesz elővenni, és csak a jóra emlékezve felidézni a régi pillanatokat. "Ne sírj, hogy vége lett! Örülj, hogy megtörtént!"

A negyedik szintre érve már megbizonyosodhatunk róla, hogy túléltük, és még mindig élünk 🙂 Visszatér a régi énünk, megrázzuk magunkat, ha kell kicsit magunkra erőltetve is. Próbáljuk gyakorolni a reggeli pozitív gondolatok erejére alapozott rituálét, sokat segíthet a mindennapok felépítésében!  Nyissunk az emberek felé, és élvezzük a napsütés melegét, egy jó fagyit, gyűjtsünk élményeket, melyekkel a rég volt szomorúságunk már homályba vész. Adjunk időt mindig magunknak a lezárásra, így szálkák, és rossz érzések nélkül vághatunk bele egy következő kapcsolatba!